2010. január 3., vasárnap

Beszédtechnika továbbképzés tanítóknak is

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 120 órás felnőttképzése.

Új csoport indul február elején az SZFE beszédtechnika továbbképzésén, mely szerencsére egyre népszerűbb a pedagógusok között. Az eredeti decemberi jelentkezési határidőt az ünnepek és a vizsgaidőszak miatt az egyetem meghosszabbítja, így még januárban is várjuk a jelentkezéseket.

Felnőttképzés óvónőknek, tanítóknak, magyar nyelv-és irodalomtanároknak, logopédusoknak!

A képzés során a hallgatók megismerkednek a beszédtechnika alapjaival, a helyes légzés, hangadás, hangképzés, beszédritmus és dallam, hangsúly szabályaival. A spontán fogalmazást, a retorika alapjait, a gyermeki fantázia fejlesztését elősegítő gyakorlatokat ugyanúgy elsajátíthatják, mint ahogy segítséget kapnak a kötött szövegek (vers, próza) elemzésében és előadásában, a vers-és prózamondó versenyekre való felkészítésben.

Kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a beszéd és zene, beszéd és mozgás, beszéd és koncentráció kapcsolatával.
A képzés befejezése után az írás-olvasás-nyelvtan tanításával együtt képesek lesznek a helyes beszéd alapjait tantervükbe integráltan átadni.
A képzésben az elméleti összefoglalók mellett a konkrét, gyakorlati képzés kap hangsúlyt, ami alkalmat ad arra, hogy a hallgató saját beszédtechnikáját is fejlessze.

A felnőttképzést főként egészséges gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak (óvónőknek, tanítóknak, magyar nyelv-és irodalomtanároknak, logopédusoknak) ajánljuk.





FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK:

- pedagógusi vagy logopédusi diploma
- az SZFE honlapjáról letölthető kitöltött jelentkezési lap
- a jelentkezők felvételi beszélgetésen és logopédiai szűrésen való részvétele

Az előadások szombati napokon, kéthetente 8 órában lesznek, két féléven át. Az órákat a Színház- és Filmművészeti Egyetem beszédtanárai tartják az egyetem termeiben.

A felnőttképzés ára: 130 000 ft / félév

A hallgatók a képzés végén elméleti és gyakorlati vizsgát tesznek és tanúsítványt kapnak.
A képzés minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.

Jelentkezési határidő: 2010. január 8.
A tanfolyam kezdete: 2010. február

Jelentkezési lap letölthető a "Kapcsolódó publikációk" alatt!

Az alapítási és indítási kérelem engedély száma: OKM-4/22/2oo9

Érdeklődni lehet a 06 1 338 4715-ös telefonszámon és e-mail-ben a beszedkepzes@gmail.com címen, valamint az SZFE tanulmányi osztályán Pásztor Brigittánál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése