2010. január 30., szombat

Hétéves és festőzseni

A kelet-angliai Holt városában élő Kieron Williamson művészi képességeit bármely komoly festő megirigyelhetné, és sokan Pablo Picassóhoz hasonlítják, ahhoz a csodagyerekhez, aki a XX. század egyik legismertebb művészévé nőtte ki magát.

A norfolki táj inspirálta hangulatos pasztellképei, akvarelljei és olajfestményei életkorát jóval meghaladó érettségről tanúskodnak. Volt olyan képe, amelyet 1500 fontra értékeltek.

Az egész egy cornwalli családi üdüléssel kezdődött a délnyugat-angliai tengerparton akkor, amikor Kieron ötéves volt. A kikötő látványa sarkallta arra, hogy megkérje szüleit: vegyék meg első rajzkészletét. Attól a perctől kezdve a festészet magával ragadta - meséli az apja, Keith Williamson. "Amikor elkezdett festeni, minden reggel hatkor kelt és mi a lekváros üvegek csörgésére ébredtünk, és most sem változott sokat" - teszi hozzá.

Kieron szülei támogatják szenvedélyét, de vigyáznak arra, hogy ne erőltessék a festést. Csak akkor fest és azt, amit akar, és a család korlátozott számban ajánl fel eladásra képeket. Az ifjú festőnek több százas várólistája van, és a megrendelések a világ minden részéből záporoznak.

Az apa elmondása szerint a Kieron műveiből tartott novemberi árverés fenomenális volt, még Japánból is odavonzott egy vevőt. "Voltak olyanok, akik már éjszaka leutaztak, voltak, akik kint vártak, hogy reggel bejöhessenek az ajtón, a telefonok veszettül csörögtek, amikor 9 órakor kinyílt az ajtó, és 14 percen belül a 16 képből álló egész készlet elkelt."
Bővebben

2010. január 28., csütörtök

Az én mesém 2010

ÍRJUNK EGYÜTT MESEKÖNYVET!
a Pataky meseíró pályázatot hirdet 3 kategóriában

I. 6-12 éves gyermek
II. 13-18 éves gyermek
III. felnőtt

A pályaművek terjedelme: maximum 1 oldal, kb. 3500 karakter MSWord vagy Rich Text formátum. Kérjük, hogy a szöveget ne szerkeszd!
Beküldési határidő: 2010. március 21. Kizárólag elektronikus úton!
A mese elejére írd: a kategóriádat, neved, címed és az e-mail címed.
Beküldési cím: nkriszta@patakymk.hu
Eredményhirdetés: szeptemberben. A nyerteseket levélben értesítjük.



ILLUSZTRÁLJUNK EGYÜTT MESEKÖNYVET!
a Pataky rajzpályázatot hirdet diákoknak

A www.patakymk.hu oldalon az internetes mesekönyvben április elején közzétett mesékhez június 13-ig várunk szabadon választott technikával készült A/4 méretű kizárólag papír alapú illusztrációkat.
Beküldési határidő: 2010. június 13.
Beküldési cím: Pataky Művelődési Központ 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
A borítékra írd rá: Az én mesém.
A hátuljára írd: a választott mese címét, és szerzőjét; valamint a neved, lakcímed, és az e-mail címed.
Eredményhirdetés: szeptemberben. A nyerteseket levélben értesítjük.

A legjobb alkotásokból szeretnénk megjelentetni Az én mesém c. mesekönyv 3. kötetét!

2010. január 26., kedd

Ranschburg Jenő: Áldás vagy átok? - Gyerekek a képernyő előtt - Az élet dolgai



A televízió, a számítógép és az Internet a modern világ szellemi táplálékai. Nélkülük nemcsak ízletesebb az élet, de olyan tápanyagokban is könnyen hiányt szenvedhetünk, melyek az egészséges mentális fejlődés nélkülözhetetlen elemei. De - akárcsak fogyasztás vagy a silány minőség könnyen ártalmassá is válhat - olvassuk a kiváló pszichológus-szerző véleményét a 21. század technikai újdonságairól, amelyek minden eddiginél erőteljesebben avatkoznak be mindannyiunk - így gyermekeink - életébe is. E kötet egyrészt feltérképezése az e tárgykörben végzett legújabb kutatásoknak - ugyanakkor humánus, korszerű tanácsaival együttgondolkodásra készteti az olvasót.
Saxum Kiadó, 2006

2010. január 25., hétfő

Meseíró pályázatot hirdet az NTK és a Nemzeti Galéria

MŰ(MESE)

Elgondolkoztál már azon egy-egy festmény láttán, hogy vajon kik lehetnek a kép szereplői? Hogyan élhettek, mivel foglalkoztak? Milyen viszonyban voltak egymással? Mit érezhettek abban a pillanatban, amelyet megörökített a festő? Miről beszélgettek éppen? Mi történt velük korábban?
Hívd segítségül fantáziádat! Válassz a festmények közül egyet és írd meg a hozzá kapcsolódó, róla szóló mesét!

A Nemzeti Tankönyvkiadó és a Magyar Nemzeti Galéria meseíró pályázatot hirdet az általános iskolák 3–8. osztályos diákjai számára

Kategóriák:
1. kategória: 3–4. osztály
2. kategória: 5–6. osztály
3. kategória: 7–8. osztály

Egy diák egy mesével pályázhat.
Egy iskolából minden kategóriában maximum 3-3 pályázat küldhető be.

A meseötletekhez tartozó festmények és a pályázati űrlapok (pótlapok) letölthetők a linkekre kattintva, illetve a Magyar Nemzeti Galéria honlapjáról (www.mng.hu).

Terjedelem: maximum 3 kézzel írott oldal. A pályázat csak a kiíráshoz csatolt pályázati lapokon küldhető be, a pályázó kézírásával.

A pályázat benyújtásának határideje 2010. február 21. „Az ANYANYELV nemzetközi napja”
A beküldött meséket a Nemzeti Tankönyvkiadó és a Magyar Nemzeti Galéria zsűrije értékeli.
Fővédnök: Szűcs György a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese

A pályázat zárt borítékban beküldhető postán, vagy leadható a Nemzeti Tankönyvkiadó épületének portáján a hét minden napján. Cím: 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8.
Kérjük, a borítékra írják rá: MŰ(MESE)

Ünnepélyes eredményhirdetés: 2010. márciusában lesz a Magyar Nemzeti Galériában.
A díjazottakat külön értesítsük.

Díjak:
1. díj: 25.000 Ft értékű ajándékcsomag
2. díj: 20.000 Ft értékű ajándékcsomag
3. díj: 15.000 Ft értékű ajándékcsomag

Mindhárom kategóriában 3 díjat adunk ki, melyet a nyertes meseíró diák és felkészítő tanára nyer meg. Kiosztásra kerül kategóriánként 3-3 különdíj is. Valamennyi díj tartalmaz családi belépőket a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítására, valamint értékes művészeti albumokat, katalógusokat.

Minden pályázó diákot, aki érvényes pályázatot küld be, egy névre szóló „KÉPESLAPON” értesítünk.

2010. január 20., szerda

Király Tibor: A testneveléstanítás módszertana tanítók részére



A könyv meghatározza a mozgás- és ismeretanyag-bázist, és tisztázza azokat a legfontosabb élettani jellemzőket, amelyre felépíthető az alsó tagozatos testnevelés. Ezen belül a tanítók testnevelés-módszertani képzése az első fázisban egyrészről az alsó tagozatos testnevelés személyiségfejlesztésben elfoglalt helyének és szerepének a megismerését (elmélet), másrészről a sportági mozgások és a mozgásformák rendszerének (elmélet és gyakorlat) a megismerését tartalmazza. Ezt követően a mozgásformák megismerése és áttekintése után az alsó tagozatos mozgásanyag módszertani szempontú feldolgozása történik meg. A kiadásban helyet kapott a testnevelési órák terhelésére vonatkozó rész, valamint kibővült a testnevelés prevenciós szemléletének felvázolásával is.
A kötet melléklete egy testnevelés- és tantervtörténeti áttekintést ad.
Bővebben

2010. január 18., hétfő

Fejlesztés mesékkel



A DIFER programcsomag újabb kötete a rendszeres mesélésben, beszélgetésben rejlő lehetőségek használatához kínál eszközöket és módszereket a 4–8 éves gyermekek szociális, anyanyelvi, gondolkodásbeli fejlődésének eredményesebb segítése érdekében.

Azok az 5–6 éves gyermekek, akiknek szinte minden nap mesélnek, másfél évvel fejlettebbek értelmileg és szociálisan azoknál, akiknek nem szoktak mesélni. Még nagyobb (két év) a hatása a "szóbeli együttműködésnek", vagyis a rendszeres beszélgetésnek. Ismeretes, hogy az iskolába lépő gyermekek között ötévnyi a fejlettségbeli különbség. Mivel ezt a szélsőséges fejlődési fáziskülönbséget a hagyományos pedagógiai kultúrával nem lehet kielégítően kezelni, az ötödik évfolyamba lépő tanulók egyharmadának fejlődése lelassul, aminek következtében a tizedikes szakiskolások átlagos értelmi fejlettsége az ötödik-hatodik évfolyamos tanulók átlagos fejlettségi szintjén reked meg.

A kutatások szerint a felnövekvő generációk jövőjét, sorsát az iskolába lépők szélsőséges fejlődési fáziskülönbségei határozzák meg. Ezt a különbséget van esélyünk – szülőknek és pedagógusoknak egyaránt – csökkenteni e könyv rendszeres használatával.

szerzők: Dr. Nagy József, Szombathelyiné dr. Nyitrai Ágnes, Dr. Vidákovich Tibor, Mozaik Kiadó, 2009.

2010. január 17., vasárnap

Busztámogatási pályázat



Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a közoktatási intézmények számára a színházlátogatások segítése érdekében teljes összegű közlekedési támogatást nyújt. E támogatási lehetőséget a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház elnyerte, ezért 2010. januártól Budapest külső kerületeiben, valamint Budapest vonzáskörzetében működő közoktatási intézmények számára egyszeri közlekedési támogatás elnyerésére pályázatot hirdet.
Pályázni lehet 2010. január - június hónapokban a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház (VI., Jókai tér 10.), a Kolibri Fészek (VI,. Andrássy út 74.), és a Kolibri Pince ( VI., Andrássy út 77.) előadásainak megtekintésekor felmerülő autóbusz közlekedési költségek támogatására.
A tervezett előadások látogatási időpont választása érdekében egyeztetni a színház közönségszervezésével lehet, a 311-08-70, vagy a 312-06-22 telefonszámon.

2010. január 16., szombat

A szövegértési-szövegalkotási kompetenciák fejlesztése (konferencia)


A Műszaki Könyvkiadó Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves Kollégáit

„A szövegértési-szövegalkotási kompetenciák fejlesztése” című
konferenciára


Időpont:
2010. február 4. , csütörtök 10 óra

Helyszín :
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Díszterme
1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.

A konferenciát megnyitja: Orgován Katalin a Műszaki Kiadó ügyvezető igazgatója

Program:

10.20 óra: Az értelmi, érzelmi és spirituális intelligencia fejlesztése az iskolában. A jelenkor kihívásai az iskolai neveléssel szemben.
Előadó: Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus

11.10 óra: Olvasásértés hatékony tanítása az öt komponensű ADORE-modell alapján
Előadó: Dr. Steklács János intézetigazgató főiskolai tanár

Rövid szünet (a büfében kávé, üdítő, pogácsa)

12.25 óra: Olvasás – szövegértés – szövegalkotás fejlesztésének lehetőségei az alsó tagozaton. (A Forrás alsós magyar tankönyvcsalád digitális tananyagának bemutatásával)
Előadó: Csájiné Knézics Anikó tankönyvszerző

13.25 óra: Szünet, a büfében szendvics ebéd

14.00 óra: Szekciók

Szilvásiné Turzó Ágnes tankönyvszerző, szekció vezető:
A drámajáték jelentősége és szerepe a személyiségfejlesztésben - 127/A teremben

Szakolczai Katalin tankönyvszerző, szekció vezető:
Kooperatív technika és projekt alkalmazása a magyar órákon - Díszteremben

A konferencia ideje alatt tankönyvkiállítás kedvezményes vásárlási lehetőséggel és digitális tananyag bemutató.
Minden kedves résztvevőnknek ajándékkal kedveskedünk!

15.30 óra: a konferencia zárása

A konferencián a részvétel ingyenes.
Kérjük, hogy részvételi szándékát a következő elérhetőségek valamelyikén jelezni szíveskedjen:
1-437 2401; 30/501 6103;
e-mail: muller.anna@muszakikiado.hu

2010. január 15., péntek

Dinasztia Pedagógus Klub




Ha tanítja - jelentkezzen még ma!

Várják mindazon pedagógusok jelentkezését a Dinasztia Pedagógus Klubba, akik a 2009/2010-es tanévben a Dinasztia Tankönyvkiadó kiadványaiból legalább egyet tanítanak osztályukban!
A kiadó minden családtagot az alábbi előnyökben részesít:
– 40% azonnali engedmény az új kiadványokból, melyekről első kézből értesül
– a teljes tagsági idő alatt kedvezményesen vásárolhat a kiadó teljes kínálatából (iskolai ár – 10%) a %-os –vásárlási kedvezmények össze nem vonhatók, azaz pl. új könyvre szóló -40%nál nincs +10% tagsági kedvezmény!
– közvetlenül a kiadóhoz leadott, saját részre szóló megrendeléseiket postaköltség nélkül teljesítjük a tagok részére
– 40% tanfolyami extra kedvezmény a kiadó által szervezett akkreditált tanfolyamok mindenkor meghirdetett tanfolyami díjaiból mindazon tagoknak, akik nem csupán egy terméket, hanem a kiadó valamely tankönyvcsomagját tanítják
– közvetlen konzultációs lehetőség a kiadó szerzőivel, alkotó szerkesztőivel
– részvételi lehetőség a klubtagoknak szóló belső pályázatokon (jellemző előnyök: ingyenes múzeumpedagógiai órák, kedvezményes állatkert látogatások, kirándulások, stb.)
– alkalmi felkérések tankönyvfejlesztési munkálatokra (plusz jövedelemforrás)
minden tanévben tavasszal, amikor él a tagsága, pedagógus napra ajándékba kapja a Pedagógus zsebkönyvet
időszakos jelleggel szakmai anyagokat küldenek soron kívül (óravázlatok, recenziók)
Bővebben

2010. január 7., csütörtök

Készítsünk semmiből valamit!



Olcsón és sok ötlettel teremtenek érdekes darabokat a barkácsolást ajánló szerzők. De hogyan készülhet a semmiből valami? A füzetet fellapozva megtudhatjuk, hogy a kinőtt harisnyanadrág vagy kesztyű, az üres tejesdoboz vagy egy fadarab mi mindenre jó. Játékok, hangszerek, füzetborítók, faliképek és még sok érdekes, hasznos tárgy születhet a "semmiből".





A címben szereplő falikép mindenkiben más-más képzetet kelt. Van, aki festményre vagy rajzra gondol, de valószínűleg kevesen vannak, akikben kavics, toll, csont, nád, meggymag, almaszelet, faháncs stb. képe jelenik meg. A szerző ilyen és ehhez hasonló képek elkészítésére buzdít kicsit és nagyot, természetesen minden segítséget megadva az alkotómunkához. Az így készült falikép díszíthet gyerekszobát, konyhát, tantermet és csoportszobát. Ha az egyes képek megvalósításához előzetesen gyűjtőmunka szükséges, vagy mindenképpen fontos egy felnőtt segítsége, akkor erre a szerző külön felhívja a figyelmet. Nemcsak az elkészítendő képhez, hanem annak keretezéséhez is hasznos tanácsokat kap az olvasó.

Hamis küldemények iskoláknak (OKM-közlemény)

Tájékoztató az iskolák részére érkező küldeményekről
2010. január 6.

Felhívjuk az iskolavezetők figyelmét arra, hogy pénzért átvehető hamis küldeményeket kézbesítenek iskolákba az Oktatási és Kulturális Minisztérium nevében.
Igazgatói jelzés alapján értesült az Oktatási és Kulturális Minisztérium arról, hogy az iskolákba - futárszolgálat útján - minisztériumi hivatalos dokumentumnak látszó küldemény érkezett, amelyet 2480 forintért lehetett átvenni.

Felhívjuk az iskolavezetők figyelmét arra, hogy a minisztérium nem küldött ki hivatalos küldeményt, és amennyiben erre sor kerülne, akkor ennek költségeit nem hárítja át az iskolákra.
Forrás: okm.gov.hu

2010. január 4., hétfő

10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2010. január 22–23.



Közel 200 stand, 40 000 látogató, szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény standja és a legújabb oktatási fejlesztések, taneszközök, módszerek – talán ezek jellemzik legtömörebben az Educatio Kiállítást.
A 10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2010. január 22–23-án kerül megrendezésre Budapesten, aSYMA Sport- és Rendezvényközpontban.
A jubileumi alkalomból a korábbi éveknél is nagyobb érdeklődésre számítunk mind a kiállítók, mind a látogatók részéről. Weboldalunkon bemutatjuk a kiállítókkal, programokkal és magával a kiállítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, de a legrészletesebben mégis szemtől szemben, a helyszínen tájékozódhatnak majd a látogatók.
Várunk tehát mindenkit, hiszen a kiállítás minden látogató számára ingyenes!

A Csodaceruza könyvajánlata




A Visszafelé hull a hó, a Csillagszedő Márió, és az Emese almája után, itt van a Nagypapa távcsöve is, hogy immár az egész világ beleférjen ebbe a furcsa csőbe, ahonnan Kiss Ottó láttatja velünk a mindenséget. A dupla fenekű versek teret nyitnak olyan érzelmek számára is, amelyekkel ritkán ajándékoz meg bennünket az irodalom. Talán a mindenen átsütő szeretet (igen, le mertem írni: szeretet!) hozza olyan közel az olvasóhoz a főszereplő kisfiút, talán a szigorúan szerkesztett, tudatosan megformált, végletekig lecsupaszított versnyelv..., nem tudom. Sírva nevetek, és nevetve sírok, amikor például ezt olvasom:

"A gyerekek tudják a válaszokat,
csak a hozzá való kérdéseket
nem tudják még rendesen feltenni."

Paulovkin Boglárka illusztrációi híven tükrözik a versek belső világát. Rendkívül erős háttértörténeteket látok a viszonylag egyszerűnek tűnő képi világban. A kép mögött mindig egy másik kép is beszél. Az alkotópáros a Csillagszedő Márió után, újra képes volt az együttgondolkodásra! Én nagyon várom a folytatást! (Both Gabi) - Móra Kiadó, 2009.

2010. január 3., vasárnap

Beszédtechnika továbbképzés tanítóknak is

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 120 órás felnőttképzése.

Új csoport indul február elején az SZFE beszédtechnika továbbképzésén, mely szerencsére egyre népszerűbb a pedagógusok között. Az eredeti decemberi jelentkezési határidőt az ünnepek és a vizsgaidőszak miatt az egyetem meghosszabbítja, így még januárban is várjuk a jelentkezéseket.

Felnőttképzés óvónőknek, tanítóknak, magyar nyelv-és irodalomtanároknak, logopédusoknak!

A képzés során a hallgatók megismerkednek a beszédtechnika alapjaival, a helyes légzés, hangadás, hangképzés, beszédritmus és dallam, hangsúly szabályaival. A spontán fogalmazást, a retorika alapjait, a gyermeki fantázia fejlesztését elősegítő gyakorlatokat ugyanúgy elsajátíthatják, mint ahogy segítséget kapnak a kötött szövegek (vers, próza) elemzésében és előadásában, a vers-és prózamondó versenyekre való felkészítésben.

Kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a beszéd és zene, beszéd és mozgás, beszéd és koncentráció kapcsolatával.
A képzés befejezése után az írás-olvasás-nyelvtan tanításával együtt képesek lesznek a helyes beszéd alapjait tantervükbe integráltan átadni.
A képzésben az elméleti összefoglalók mellett a konkrét, gyakorlati képzés kap hangsúlyt, ami alkalmat ad arra, hogy a hallgató saját beszédtechnikáját is fejlessze.

A felnőttképzést főként egészséges gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak (óvónőknek, tanítóknak, magyar nyelv-és irodalomtanároknak, logopédusoknak) ajánljuk.





FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK:

- pedagógusi vagy logopédusi diploma
- az SZFE honlapjáról letölthető kitöltött jelentkezési lap
- a jelentkezők felvételi beszélgetésen és logopédiai szűrésen való részvétele

Az előadások szombati napokon, kéthetente 8 órában lesznek, két féléven át. Az órákat a Színház- és Filmművészeti Egyetem beszédtanárai tartják az egyetem termeiben.

A felnőttképzés ára: 130 000 ft / félév

A hallgatók a képzés végén elméleti és gyakorlati vizsgát tesznek és tanúsítványt kapnak.
A képzés minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.

Jelentkezési határidő: 2010. január 8.
A tanfolyam kezdete: 2010. február

Jelentkezési lap letölthető a "Kapcsolódó publikációk" alatt!

Az alapítási és indítási kérelem engedély száma: OKM-4/22/2oo9

Érdeklődni lehet a 06 1 338 4715-ös telefonszámon és e-mail-ben a beszedkepzes@gmail.com címen, valamint az SZFE tanulmányi osztályán Pásztor Brigittánál.

2010. január 2., szombat

Szövegértést fejlesztő gyakorlatok az anyanyelvi kommunikáció kulcskompetencia fejlesztéséhez



N. Császi Ildikó
Az utóbbi évtizedekben egyre inkább az olvasás jelentőségének csökkenéséről beszélnek. Mai civilizációnk elképzelhetetlen az írás és az olvasás képessége nélkül. A tudástranszfer képességének fejlesztésekor arra a célra kell helyeznünk a hangsúlyt, hogy az iskola betöltse alapvető feladatát. Fontos, hogy a tanulók a mindennapi életben alkalmazható tudással kerüljenek ki az iskolákból. Rendelkezniük kell azokkal a képességekkel, amelyekkel a munkaerőpiacon megfelelnek a követelményeknek, s amelyekkel képesek lesznek az élethosszig tartó tanulásra. A szövegértés egyéni fejlesztéséhez fel kell tárnunk a megértési deficiteket, a megértési elakadás típusait és helyeit. Ezeket a területeket csak úgy tudjuk fejleszteni, ha a részképességek fejlesztésével foglalkozunk, ezeket pedig fokozatosan kapcsoljuk egymáshoz. A tanulmány olyan gyakorlatsorokat mutat be, amelyek ezeknek a részképességeknek a fejlesztésével foglalkoznak, és mindig egy-egy kiemelendő fejlesztési területet céloznak meg. Bővebben az Anyanyelv-pedagógia honlapján

100 csoda – 2010. február 28-ig

A február végéig nyitva tartó, 1000 négyzetméteren installált interaktív kiállításon bemutatják a mai Magyarország 100 sikeres fejlesztését, találmányát, innovációját. A 100 csoda kiállítás megmutatja, milyen lehet a jövő 10, 20 vagy akár 30 év múlva. A látogató az Időkapun átlépve megnézheti, mivel közlekedünk majd, hogy vigyázunk az egészségünkre és a környezetünkre, mire ülünk, mit eszünk, mire fekszünk, mivel játszunk, mivel szépítkezünk, és mivel építünk. A 100 csoda kiállítás bemutatja a magyarországi trendeket és ötleteket, amelyek akár a világon is meghatározóvá válhatnak. Aki a 100 csodát ismeri, képet kap, milyen lehet a jövő. A jövő, ami már a jelenben kipróbálható. A 100 csoda megoldásokat kínál, amelyek érintik a hétköznapjainkat, jelentőségükkel mégis ritkán számolunk.
A kiállított tárgyakra lehet szavazni a helyszínen, illetve szakmai zsűri is díjazza a legjobb, leginnovatívabb alkotást.
Helyszín: Párisi Udvar, 1053 Budapest, Ferenciek tere 10. (a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán)



Iskoláknak

Iskolai csoportok számára lehetséges az előzetes bejelentkezés.
Regisztráció:
Teschler Rita: 20/973-8371 telefonszámon, vagy a rita.teschler@100csoda.hu e-mail címen lehetséges.

Keressük az év legkreatívabb tanárát!
Legfeljebb 1 gépelt oldal terjedelemben írja meg az osztály, miért az ő tanáruk a legkreatívabb.
A szövegszerkesztővel gépelt írást dobják be a 100 csoda kiállítás shopjában található szavazóurnába.
A legjobb írást beküldő osztály visszanyeri a kiállításra megváltott belépőjegyeik árát, valamint a 100 csoda feltalálóinak találmányaiból összeállított exkluzív ajándékcsomagot. Sorsolás: 2010. március 3-án.
A pályázati anyagon jelöljék meg az osztály létszámát, az iskola és az osztályfőnök nevét, elérhetőségét.
A nevezéseket a helyszínen várjuk!

Rajzold le Bárány Boldizsárt!



A Radnóti Színház 2009/2010-es évadának harmadik bemutatóját mindenki nagy izgalommal várja, hiszen hosszú idő után újra mesejáték készül a teátrumban. Szabó Magda Bárány Boldizsár című meséje Őri Rózsa ötlete nyomán és rendezésében kerül színpadra.
A bemutatót pályázat is kiegészíti. A feladat lerajzolni Bárány Boldizsárt, Méhikét, Lúd Lőrincet, Borbála fodrászüzletét és beküldeni a Radnóti Színház Titkárságára (1065, Budapest, Nagymező u. 11.) név, életkor, cím, telefonszám feltüntetésével.
Az első 50 pályázó 2 db színházjegyet kap a premier előtti előadásra, a rajzok felkerülnek a színház honlapjára, és egy kiállítás keretében mindenki megcsodálhatja őket a színház előcsarnokában.
A rajzokat 2010. február 1-ig várják.